16 szülő, akik képesek rémálommá tenni gyerekeik napját.


A szülők mindig azért vannak, hogy a csöppségeiket neveljék és vigyázzanak rájuk. Viszont egy idő után ez a dolog megszakad és vagy a gyerek kezd őrködni felettük vagy a szülők viccelik el és próbálják vidáman élni az életüket. Mutatunk olyan szülőket, akik túlnőttek a világon és bizony sikerült annyira meglepni gyereküket, hogy sokkot kaptak. Ilyen az amikor a szüleid megesznek vacsorára annyira elkezdenek nagy pályán játszani. Viszont pár esetben lehet, hogy egy kicsit besokalltak és a gyerekük kétszer is meggondolja, hogy másnap ki teszi e a lábát az utcára.

Amikor a lány kitesz egy képet és apa hirtelen alá posztolja ezt.

A pap rájött, hogy ha az eper levágott részét felteszi az arcára, akkor úgy néz ki, mint akit bezárnak a fertőző osztályra.

Anya felállított mindenkit az asztaltól, hogy legyen egy fotó róla és a kajáról, mert azt mondta, hogy senki sem segített.

A gyerek csak viccelt amikor azt mondta, hogy 100 ajándékot kér a százforintos boltból.

Amikor a mamától kapsz egy csészét, hogy vicces legyél a munkahelyen.

Kérsz egy Apple órát és megkapod. Mindig legyél pontos és inkább cikkszámot írj.

A mama próbálja a lány unokának vonzóbbá tenni a savanyúságokat.

Amikor elhagyod a szülői házat, majd valami miatt ott alszol egy éjszakát és anyukád túlzásba viszi a gyerekkori dolgokat.

Soha ne bízz apádra olyan dolgokat, hogy hozzon be az iskolába valamit, mert a kivitelezés néha futásra ad okot.

A papa félrehallotta és az iPad helyett EyePad-ot vett az unokának.

Amikor apa próbál vicces lenni az xbox-al és a kis srác láthatóan nem vevő rá.

Apa próbálja a humort belevinni lánya nagy estélyére.

Pedig a szülők azt mondták, hogy mindenkit egyenlően szeretnek.

Így verd át a gyereked és egyből megissza a rostot lét.

Amikor apukád nem bírja elrejteni az örömét, hogy lánya egy katonával megy randizni.

Ha a nővéred meglepi nasit kér akkor lepd meg.